Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : A Ferrari beismerte a karosszéria hiányosságait

A Ferrari beismerte a karosszéria hiányosságait

Pisti  2005.09.18. 18:50

A Ferrari végre beismerte, hogy nem csak a Bridgestone abroncsok gyengélkedésén múlott idei szereplésük, hiszen a csapat technikai igazgatója, Ross Brawn megerősítette, a pocsék teljesítményhez nagyban hozzájárultak a karosszéria hiányosságai.

Bár az olasz alakulat korábban csakis gumiszállítójukra, a Bridgestone-ra panaszkodott, hogy termékeik tapadása nem megfelelő, így az F2005-östől nem is lehet elvárni, hogy felvegye a lépést az élen állókkal, a Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn megtörte a hallgatást, és beismerte, az idei versenygéppel sincsen minden a legnagyobb rendben.

„A tavalyi évi modellel összevetve, az idei versenygép aerodinamikai hatásfoka jócskán a várakozások alatt van.” – magyarázta a brit szakember az eheti Autosport magazinban.

„Sajnos mi nem tudtuk még elérni a tavalyi évi versenyteljesítményünk szintjét, míg úgy tűnik, hogy riválisaink már túl is lépték azt.”

Ugyan Brawn szerint az F2005-ös több területen is veri elődjét, mint például a fékrendszerben, úgy gondolja, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy az aerodinamikában felbukkanó hiányosságokat tompítsák.

„Az idei évben igen erőteljes változtatások voltak, így nagyon nehéz volt visszanyerni azt, amit elvesztettünk a tavalyi évad végéhez képest.” – mondta.

Brawn magyarázta az F2005-ös járgányról azok után látott napvilágot, hogy a Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael elmondta, biztos benne, hogy a japán cégóriás, a Bridgestone a jövő évben kimagasló fejlődést fog elérni csapata, és a Michelintől távozó Toyota segítségével.

„Mivel a Bridgestone kétségkívül küszködik az idei évben, nehéz felbecsülni, hol is áll a Ferrari valójában, mert egy rajtuk kívül álló tényező ezt nem teszi lehetővé.” – mondta.

„A Bridgestone az elmúlt esztendőkben legyőzhetetlen volt, és jól tudják, hova kell visszatérniük. Velünk, és a Toyotával, komoly előrelépést érhetnek majd el.”

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre