Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Alonso büszke arra, hogy megverheti Schumit

Alonso büszke arra, hogy megverheti Schumit

Pisti  2005.09.23. 19:23

A Renault alakulatának pilótája, Fernando Alonso elmondta, megnyerni a Formula-1-es világbajnokságot, míg Michael Schumacher is aktívan részt vesz a szériában, olyan, mint megverni Lance Armsotrongot a Tour de Franc kerékpárversenyen.

A Renault versenyzője akár már a hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon a királykategória valaha volt legfiatalabb bajnokává válhat, mindössze annyi kell csak hozzá, hogy hat pontot szerezzen, még akkor is, ha legnagyobb riválisa, Kimi Raikkönen az élen végez.

Schumacher öt éve tartó sikersorozatának az idei évben vége, hiszen a hétszeres világbajnok már a hónap elején megrendezett Olasz Nagydíjon elbúcsúzhatott az idei bajnoki címtől, miután sorozatosan pont nélkül zárt.

Alonso ugyan még koránt sem biztos a bajnoki címében, amit a Brazil Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján is bizonygatott, ám elmondta, ha sikerülne megszerezni a bajnoki címet, akkor elmondhatná, a sport legsikeresebb versenyzőjétől vette el a trófeát.

„Egy biztos… míg Michael a pályán van, sokkal nagyobb érdem megnyerni a bajnokságot.” – mondta. „Ez történik a Tour de France-on is, ahol Armstrong a legyőzhetetlen. Az első győztes ő utána valószínűleg akkor kerül ki, mikor már ő nem lesz versenyben.”

Az amerikai Armstrong sorozatosan megszerzett hét bajnoki címét követően idén már nem indult a híres kerékpárversenyen. Schumachernek azonban a jövő év végéig szerződése van a Ferrarival.

„Michael Schumacherrel is azonos a helyzet. Ha Michael visszavonulna, és csak utána nyerné meg más a bajnokságot, akkor mindenki azt gondolná, hogy ha a német versenyző még maradt volna, akkor teljesen másképpen alakult volna a cím sorsa.” – magyarázta Alonso.

„Kimi és én is eséllyel pályázunk az idei bajnoki címre, és bárki is kerül ki győztesként, míg Michael a pályán van, mindenkinek jobb lesz.”

Alonso az idei esztendőben hat versenyt nyert, éppen ugyanannyit, mint legnagyobb riválisa Raikkönen, azonban a spanyol versenyző előnye 25 pont a finn titánnal szemben, míg már csak három verseny van hátra az idei szezonból.

Azok után, hogy a hét elején még úgy gondolta, hogy a győzelemért kell harcba szállnia, Alonso most taktikát váltott és jóval inkább a célba érkezést tartja legnagyobb céljának a hétvégi versenyre nézve.

„Jelen pillanatban élvezettel versenyzek, és a győzelemért harcolok.” – magyarázta.

„Ha a verseny közepén úgy látjuk, esélyünk lesz a bajnoki cím megszerzésére, akkor a lehető legintelligensebben fogok viselkedni, ahogy azt az elmúlt versenyen is tettem, és megpróbálok elég pontot szerezni ahhoz, hogy elérjem végső célom.” – mondta Alonso.

A spanyol pilóta elmondta, hogy a legutóbbi silverstone-i teszteket követően elégedett az autóval, és úgy érzi, a dobogó simán meglehet

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre