Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Jövőre visszatérhet a kerékcsere

Jövőre visszatérhet a kerékcsere

Pisti  2005.10.07. 20:04

Az új kvalifikációs rendszerrel egyetemben, a 2006-os idényben ismét visszatérhet a Formula-1-be, a sokak által hiányolt kerékcsere. A z ötlet szerint minden csapatnak öt gumigarnitúra állna a rendelkezésére, ám azok használata kicsit komplikáltabb lenne.

A kerékcsere akár már a jövő évben visszatérhet a Formula-1-be, mintegy a 2006-os szabálymódosítások részeként, melyek magában foglalják az új időmérő rendszer bevezetését is.

A csapatok jelenleg is arról tárgyalnak, miként változtassák meg a jövő évben az időmérő rendszert, hiszen a 2005-os formátum is megbukott. A jelenlegi négy lehetséges megoldás közül a versenyzők és az istállók is talán a kiütéses rendszerhez állnak a legközelebb.

Ez ugyebár három kisebb fordulót foglalna magában egy időmérő edzés keretein belül, ahol a mezőny öt leglassabb versenyzője már a tréning elején kiesne és a 16-20-ig terjedő rajthelyeket osztanák meg egymás között, majd a következő körben a még bent maradt versenyzők mérnék össze tudásukat, és innen is az öt leglassabb búcsúzna.

Az első tíz rajthely az utolsó 20 percben dőlne el, ám a bent maradt versenyzőknek már annyi üzemanyaggal kellene pályára lépniük, amennyivel el szeretnék kezdeni a versenyt, míg a többiek az időmérő edzés után még stratégiát válthatnak.

Azok, akik ezt az ötletet favorizálják, mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy a következő évben ismét lehessen kereket cserélni a versenyek alatt.

A javaslat szerint, melyet a Williams és a Ferrari alakulatainak technikai igazgatói, Patrick Head, és Ross Brawn dolgoztak ki, akiket felkértek az új formátum részleteinek tisztázására, a következő évben minden csapat három gumigarnitúrával gazdálkodhatna a versenyeken.

Minden csapatnak öt garnitúra állna rendelkezésére egy versenyhétvégén, melyből kettőt az edzéseken használhatnának, míg a maradék hármat az új időmérő rendszer egyes szakaszaiban.

A csapatoknak azzal a garnitúrával kellene megkezdeniük a versenyt, mellyel befejezték a kvalifikációt – azonban később lehetőséget kapnának arra, hogy az időmérő edzésről megmaradt két gumigarnitúrát elhasználják a futamon.

Azonban nem mindegyik csapat van amellett, hogy változtassák meg a jelenlegi szisztémát, mely szerint tilos a kerékcsere a versenyek alatt.

A McLaren igazgatója, Ron Dennis teljes mértékben az ötlet ellen van, nem is csoda, hiszen az MP4/20-as bizonyította, hogy a mezőnyben ő bánik a legjobban a hosszú életű abroncsokkal.

Minden egyes kezdeményezés, mely a kerékcsere visszaállítását favorizálja, a Bridgestone malmára hajtja a vizet, akik az idei évben a hosszú életű gumikkal igencsak küszködtek – melyeket azért vezettek be, hogy csökkentsék a sebességet a versenyek biztonságosabbá tétele miatt.

Mivel a Formula-1-ben a jövő évben kisebb, 2.4 literes V8-as motorok kerülnek bevezetésre, melyek jóval kisebb teljesítményűek lesznek, mint a jelenleg használt egységek, a kerékcsere engedélyezése valamelyest kompenzálná a dolgokat amellett, hogy a biztonság ugyanúgy fennmaradna.

A tervek szerint az új kvalifikációs szisztémát a Formula-1 Tanácsa október 24-i ülésén fogja napirendre tűzni, ahol többek között szó lesz a harmadik autó használatáról is.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.