Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : A MidlandF1 bemutatta az F1 első orosz modelljét

A MidlandF1 bemutatta az F1 első orosz modelljét

Pisti  2006.02.04. 13:22

A MidlandF1 istálló lesz a Forma-1 történetének első olyan konstruktőre, mely orosz licenc alatt versenyezhet. A csapat a mai nap Silverstone-ban mutatta be első, saját tervezésű és építésű versenyautóját, az M16-os kódszámmal ellátott modellt.

Az orosz milliárdos Alex Shnaider – aki a Midland Csoport társalapítójaként és elnökeként tevékenykedik – egy évvel ezelőtt vásárolta meg az anyagi gondokkal küzdő Jordan istállót, ám csapata már a 2005-ös idényben is rajthoz állt, mint Jordan Grand Prix.

A tavalyi esztendő azonban csak a tanulóév volt számukra, és nem is számíthattak komolyabb eredményekre, hiszen versenyautójuk, az EJ15B még a felvásárlás előtti fejlesztés volt. A csapat azonban az idei évet egy teljesen új járgánnyal kezdi majd meg, melynek bemutatójára a délelőtt folyamán került sor az angliai Silverstone-ban.

„Érdekes, és néha igen nehézkes volt az elmúlt évünk, hiszen meg kellett gyorsítanunk a munkát, hiszen egy évvel a tervezett időpont előtt már bekerültünk a Forma-1 vérkeringésébe” – mondta Colin Kolles, az MF1 Racing ügyvezető igazgatója. „Azonban egy halom megpróbáltatás után, tiszta képet kaptunk arról, hova is akarunk jutni, majd lépésről lépésre haladva elértük végső célunkat.”

„Átszerveztük a céget, és felújítottuk a főhadiszállásunkat – ugyanis ez volt hosszú távú terveink első állomása. Az M16-os 100 százalékosan az MF1 Racing terméke – mellyel komoly szándékaink vannak.”

„Bár rengeteg munkát fektettünk az új autóba, reálisan látjuk a dolgokat, hiszen jól tudjuk, nem lesz egyszerű privát csapatként szembeszállni a hatalmas motorgyárakkal. A 2006-os idényben egyenletes, és jól látható fejlődést szeretnénk elérni, miközben arra fogunk törekedni, hogy megtartsuk a 2005-ben felállított megbízhatósági rekordunkat.”

MidlandF1 M16A MidlandF1 lesz a Forma-1 történetének első olyan konstruktőre, mely orosz színekben vág neki a világbajnokságnak. A csapat a motorokat a Toyotától, míg a gumikat az ugyancsak japán székhelyű Bridgestone-tól kapja. A silverstone-i központú gárda színeiben a portugál Tiago Monteiro és a holland nemzetiségű Christiajn Albers versenyez majd, míg Markus Winkelhock, Giorgio Mondini, és Adrian Sutil fogja betölteni a tesztpilótai állásokat.

„Mind Tiago, mind Christijan fantasztikus teljesítményt nyújtott kezdő évében 2005-ben, így bízunk benne, hogy jelenlétükkel sokat segíthetnek majd az MF1 Racing első F1-es évében” – folytatta Kolles. „Mindhárom tesztpilótánk remek eredményeket ért el különböző kategóriákban, és biztosak vagyunk benne, hogy a Forma-1-ben is sikeresek lesznek.”

Az M16-os kódszámmal ellátott versenyautó szürke, piros, és fehér festésben pompázik, melyről a technikai igazgató, James Key elmondta, egy teljesen új fejlesztés.

„Természetesen azokat az információkat, melyeket az EJ15B kódszámot viselő modell fejlesztése során szereztünk, felhasználtuk az új autó tervezésekor” – mondta Key. „Azonban hatalmas fejlődést értünk el bizonyos területeken – legyen szó a mechanikáról, vagy az aerodinamikáról. Teljes mértékben optimistán várjuk az előttünk álló évet.”

A csapat tulajdonosa, Alex Shnaider a következőket mondta: „Az M16-ossal minden egyes területen előrelépést tudtunk elérni. Büszke vagyok szakembereinkre és partnereinkre, akik fantasztikus munkát végeztek az új autó fejlesztésében. Mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy ez az autó megszülethessen, és biztos vagyok benne, hogy ha továbbra is ilyen elkötelezettek maradunk, akkor folyamatos javulást tudunk elérni.”

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon