Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Ralf szerint javulóban van a Toyota

Ralf szerint javulóban van a Toyota

Pisti  2006.03.17. 19:58

Azt követően, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon csúnyán elbuktak, Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy a Toyota a hétvégén megrendezésre kerülő Maláj Nagydíjon a melegebb aszfalthőmérsékletnek köszönhetően jobb formában lehet.

Annak ellenére, hogy a Toyota volt az első csapat a mezőnyben, mely bemutatta vadonatúj versenyautóját, a szezon első versenyén igencsak gyengén teljesítettek, ahol a tapadással küszködtek.

Mivel a Maláj Nagydíj előtt már nem volt idő a tesztelésre, a csapat úgy gondolja, ezen a hétvégén sem fognak jobban szerepelni. Ralf azonban úgy érzi, a melegebb időjárás kedvezhet a Toyotának.

„A mai nap a szokásosnál többet köröztünk, mert meg akarjuk tudni, miként javíthatunk a csomagunkon” – mondta Schumacher, aki a második edzést a 17. helyen fejezte be. „Bár még mindig nem az igazi a tapadás, az autó már sokkal jobban teljesít, mint Bahreinben.”

„Az abroncsok jobban muzsikálnak, mely az aszfalt hőmérsékletének és minőségének köszönhető. Utolsó gyorsköröm alatt forgalomba ütköztem, így jobb helyen is végezhettem volna. Célunk az lesz a versenyen, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsük be az autóról, melynek segítségével további javulást tudunk elérni. Mivel már most is elég adat van a birtokunkban, úgy gondolom, jól kezdtük a hétvégét.”

Trulli, aki a tizenegyedik helyen zárt, egyetértett csapattársával.

„Mindkét edzést adatgyűjtéssel töltöttük, hogy minél tisztább képet kaphassunk az új csomagunkról” – mondta Trulli. „A tapadásunk még nem tökéletes, és bár jobban állunk, mint egy hete Bahreinben, még rengeteg munka vár ránk. Komoly kihívás az autót és az abroncsokat jól összehozni.”

„Mélyreható vizsgálatokat kell végeznünk, azonban nem volt lehetőségünk Bahrein után tesztelni, így ezen a héten tovább kell folytatnunk a munkát, hogy megoldást találjunk a problémákra.”

„Biztos vagyok benne, hogy még nem láthattuk az autó valódi erejét. Megértettük a problémát, azonban a megoldásra még várnunk kell. Egy jobb versenyre számítunk, ám roppant fontos számunkra, hogy a szezon első versenyeit a problémák feltárására és orvoslására használjuk.”

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon