Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Schumacher nem érti a probléma okát

Schumacher nem érti a probléma okát

Pisti  2006.04.01. 22:27

A Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher bevallotta, szinte lehetetlennek tarja a holnapi futamgyőzelmet, miután a mai időmérő edzésen, igen gyengén teljesítettek, és csak a tizedik helyről várhatja a vasárnapi verseny rajtját.

Nem tudom elképzelni, hogy mi történhetett” – magyarázta a hétszeres bajnok a riportereknek a szombati kvalifikációs tréninget követően. „Most azon kell agyalnunk, mit tudunk kihozni a jelenlegi helyzetből.”

A Ferrari versenyzője egy igen problémás időmérőn van túl, hiszen a szerelői a második etap elején rajtafelejtették első terelőszárnyán a fékhűtőket, ami miatt ismét vissza kellett térnie a boxba. A java azonban még csak ezután jött, hiszen Schumacher már a kvalifikációs tréning második körében elvérzett, és az utolsó etapot már a garázsból kellett végignéznie.

A német pilóta a tizenegyedik helyen landolt, és ideje majd másfél másodperccel bizonyult lassabbnak, mint a pole pozícióban végző Jenson Buttoné. Mivel a BMW Sauber istálló kanadai versenyzője, Jacques Villeneuve autójában motort kellett cserélni – mely miatt tíz hellyel hátrébb rangsorolják – Michael a tizedik helyről vághat neki a holnapi megmérettetésnek, mely sovány vigasz számára.

„Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak” – mondta a német versenyző. „Ha tudnám, hogy miért, akkor talán még tudnánk pár dolgon változtatni. Természetesen nem vagyok elégedett. Nem lesz könnyű a verseny a számunkra. Gyorsabbnak kell lennünk, máskülönben nem tudunk mit tenni. Meg kell találnunk a lassúságunk okát, hogy a szükséges lépések elvégzése után gyorsabbak lehessünk. Nem lesz egyszerű.”

A csapat sportigazgatója, Jean Todt sem szolgált túl sok bíztatóval, azonban elmondta, mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a lehető legjobbat kihozzák az adott helyzetből.

„Csalódottak vagyunk az időmérő után” – mondta. „Annak ellenére, hogy a mezőny közepéről kell rajtolnunk, mindent megpróbálunk majd kihozni a helyzetből. Keményen fogunk hajtani, hogy a mai nap elvesztett helyezéseinket visszaszerezhessük.”

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!