Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Új időmérő rendszer a láthatáron

Új időmérő rendszer a láthatáron

Pisti  2006.05.07. 13:31

A Forma-1-es versenyzők a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon összeülnek majd a csapatok vezetőivel, hogy megvitassák, miként lehetne érdekesebbé és izgalmasabbá tenni az időmérő edzés utolsó etapjának elejét.

Megbízható források szerint a versenyzők érdekvédelmi szövetsége (GPDA) találkozóra hívta a csapatvezetőket, hogy átbeszéljék velük, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy izgalmasabbá tegyék az új kvalifikáció utolsó etapjának első felét, mikor a versenyzők csak azért köröznek, hogy minél több üzemanyagot égessenek el.

A csapatvezetők és a nézők is aggodalmukat fejezték ki azután, hogy az új időmérő edzés utolsó felvonásának elején csak azért köröznek a versenyzők, hogy az üzemanyag elégetésével egyre jobb köröket tudjanak elérni. A sportot már támadás is érte azért, hogy a csapatok feleslegesen pocsékolják az üzemanyagot, hiszen a Forma-1-nek nem erről kellene szólnia.

Az a hír járja, hogy a versenyzők alaposan átvizsgálták az időmérő utolsó etapját, és terveik közt az szerepel, hogy a mindent eldöntő 20 perces tréninget is kevés üzemanyaggal kezdik majd meg, és így szállnak harcba a pole pozícióért.

A GPDA igazgatója, Jarno Trulli a Gazetta dello Sport-nak adott interjújában a következőket mondta: „Az időmérő edzés utolsó szakaszát szintén kevés üzemanyaggal akarjuk megkezdeni, mikor mindenki a pole pozíció megszerzésére hajt.”

Bár az ötlet több csapatnak is tetszik, egyelőre még nem tudni, lesz-e belőle valami, mert szezon közben csak abban az esetben lehet változtatni a szabályokon, ha azt az összes résztvevő egyhangúan támogatja.

A Forma-1 impresszáriója, Bernie Ecclestone az olasz székhelyű lapnak elmondta: „A tavalyi évhez hasonlóan a tíz leggyorsabb versenyzőnek fejenként egy kör állna a rendelkezésére az utolsó, mindent eldöntő edzésen. Ha a csapatok beleegyeznek, akkor akár már a következő versenytől életbe léphet az új rendszer.”

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.