Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Schumachert az utolsó helyre rangsorolták!

Schumachert az utolsó helyre rangsorolták!

Pisti  2006.05.28. 13:39

Michael Schumachert, a Ferrari hétszeres világbajnokát az időmérő edzés utolsó körében elkövetett hibája miatt megbüntették a stewardok, így a németnek csapattársa mellől, a 22. helyről kell rajtolnia Monacóban. Fisichellát a 10. pozícióba sorolták vissza

Schumacher a szombati kvalifikáció utolsó percében a Rascasse kanyar elrontása után olyan szerencsétlen helyen állt meg, hogy ezzel tönkretette a többiek utolsó gyorskörét. Így a német klasszis végzett az élen, azonban holnap mégis a mezőny végéről kell nekivágnia a Monte-Carlói Nagydíjnak, mert az alapos kivizsgálás után az igen szigorú büntetés mellett döntöttek a versenybírók.

A kihallgatáson a Ferrarit Michael Schumacher, Chris Dyer, a pilóta versenymérnöke, Ross Brawn, a csapat technikai igazgatója, valamint Stefano Domenicalo, menedzser képviselte. Ezen felül Charlie Whiting versenyigazgatónak és Alan Prudomnak, a FIA szoftver szakértőjének is jelenése volt a rögtönzött ülésen, ahol a videófelvételek, és a rendelkezésre álló adatok kielemzése után a három steward vétkesnek ítélte Michael Schumachert. Tony Scott Andrews, Joaquin Verdegay és Christian Calmes szombaton nem sokkal este 11 óra előtt kihirdetett döntése értelmében a vasárnapi futamon a hétszeres világbajnoknak a 22. helyről kell rajtolnia.

Schumacher az időmérőn futott összes idejét törölték, ezzel elvesztette pole pozícióját. Az első rajtkockából így a világbajnoki címvédő, és az összetettben is élen álló Fernando Alonso indulhat majd. A spanyolnak így megnőtt az esélye arra, hogy tovább növelje előnyét, mivel eddig a német volt a legfőbb riválisa.

A FIA hivatalos közleménye szerint Schumacher szándékosan állította meg az autóját. Az elemzésekből kiderült, hogy a német versenyző a 18-as kanyarban olyan erővel fékezett, hogy a kerekei blokkoltak, így elvesztette az uralmát autója felett. A stewardok szerint azonban semmilyen külső körülmény nem indokolta ezt.

"A pilóta nem érintette a palánkot a 18-as kanyarban. Közben a motorja is lefulladt, így autója mozdíthatatlanná vált. Alapos elemzés után a stewardok arra a megállapításra jutottak, hogy a versenyzőnek nem volt észérvekkel magyarázható oka arra, hogy így cselekedjen, ebből arra következtetnek, hogy a pilóta szándékosan állította le az autóját az edzés utolsó percében"- olvasható a FIA által kiadott közleményben. A csapatnak nincs joga fellebbezni.

A két Ferrari a mezőny végéről indul majd, amivel negatív rekordot állítanak fel, ugyanis hasonlóra az olasz istálló eddigi 50 éves Forma-1-es történelme során még egyszer sem volt példa. A vörösök eddigi legrosszabb rajtfelállása az 1980-as Brit Nagydíjon "született", akkor a 19. és 23. helyről indultak a Ferrarik.

Fisichella volt a másik, akinek szintén számot kellett adnia az időmérő edzésen történtekről. Az olaszt azután vették elő, miután a Red Bull reklamált, hogy Fisico feltartotta David Coulthardot. A Renault-s pilótának három legjobb idejét vették el, aki így holnap a 10. helyről várhatja majd a rajtjelet.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre