Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Határtalan az öröm a Super Agurinál

Határtalan az öröm a Super Agurinál

Pisti  2006.07.02. 18:10

A Super Aguri színeiben Takuma Szato a 18. helyet szerezte meg, és ezzel nagy örömre adott okot a japán istálló dolgozóinak. Franck Montagnynak nem volt szerencséje, a francia elektromos hiba miatt utolsóként végzett.

A kiscsapatok közül nem csak a Midland szerepelt jobban a szokásosnál, hanem a Super Aguri is villant egyet. Szatónak mindössze pár tizedmásodperc hiányzott ahhoz, hogy a második etapba is kvalifikálja magát, de a szenzáció elmaradt. A japán viszont most nemcsak csapattársát, de Rosberget, Trullit és Liuzzit is megverte.

"Fantasztikus volt ez az időmérő"- lelkendezett a japán pilóta. "Az időeredményeket nézve látható, hogy jelentős fejlődésen megyünk keresztül. Az autó ezen a hétvégén eddig remekül működik. Fennállásunk legjobb edzéseredményét értük el, és nagyszerű, hogy versenyképesek tudtunk lenni."

"Nagyon örülök ennek a remek helyezésnek, és ezúton is szeretném megköszönni a csapatnak a kemény munkát"- mondta Szato, akivel valósággal madarat lehetett volna fogatni.

Csapattársának, Montagnynak már nem volt oka örülni, a francia elektromos hiba miatt csak vergődött. Mégsem a mezőny végéről rajtol majd, mert Rosberg büntetés, Liuzzi pedig motorcsere miatt az utolsó sort foglalhatja el. "Ismét egy nehéz napon vagyok túl"- kezdte Montagny. "Ez már nem az első eset volt, és a csapatnak valamit változtatnia kell ezen valamit, mert így nem lehet eredményt elérni"- háborgott egy sort Montagny.

"A problémáinkat kellene megoldani, utána ráérnénk fejleszteni. Remélem a versenyen már jobb formában leszünk, de nagyon csalódott vagyok a rossz rajtpozíció miatt"- fejezte be a francia, aki a következő versenyen már nem ülhet autóba, hiszen a japán Yamamoto veszi át a helyét.

"Franck autójában az elektronika mondott csődöt, de szombaton ez volt az egyetlen problémánk"- nyilatkozta a csapatfőnök, Aguri Suzuki, aki ezzel biztosan nem vigasztalta meg Montagnyt. "Valami megoldást kell találnunk, mert az időmérőnek is fontos szerepe van, és mindig valami apróságon bukunk el, sajnálom Francket, mert keményen dolgozik."

"Takuma és a szerelői remekül teljesítettek az edzésen, nagyon örülök ennek a 18. helynek. Vasárnap szeretnénk jó versenyt futni, nagyon drukkolok Takunak és Francknek is"- fejezte be az egykori pilóta, Aguri Suzuki.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.