Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Ismét remekeltek a BMW-Sauberek

Ismét remekeltek a BMW-Sauberek

Pisti  2006.07.02. 18:12

A BMW-Sauber istálló autó remekül szerepeltek az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén, tették mindezt úgy, hogy a szerencsével is hadilábon álltak. Villeneuve Heidfeld jó eredményre számít a vasárnapi versenyen.

Az utóbbi időben a flexi-szárnyai miatt sokat kritizált BMW folytatta remeklését. Villeneuve-ék már Montrealban is a legjobbak közt voltak, és Indianapolisban is érdekeltek voltak az időmérő mindhárom etapjában.

A hatodik helyezett Villeneuve természetesen boldogan nyilatkozott: "Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. A második etapban már az is nehéz volt, hogy egyáltalán az utolsó húsz percre kvalifikáljam magam, de végül jól sikerült minden."

"Kár, de egy-két apró hiba becsúszott a gyorskörömbe, lehettem volna gyorsabb is. De biztató ez a hatodik hely, mert nem az időmérő edzés volt középpontban számunkra, hanem a versenyre fókuszálunk, a beállításainkat arra élesítjük. Nagyon várom a rajtot"- zárt a kanadai.

Heidfeld végül tizedik lett, de a harmadik felvonásban elektromos probléma miatt már nem tudott túl sokat autózni: "Az első etapban negyedik, a másodikban hatodik voltam, noha egyetlen garnitúra abroncsot használtunk"- kezdte nyilatkozatát a német.

"Délután már nem tudtunk olyan jól menni, mint délelőtt, a harmadik felvonásban pedig egyszerűen megadta magát az autó. Nagyon bosszant a dolog, mert biztosan előrébb végeztem volna. De szerencsére nem a motorral van a probléma, így a tizedik helyem nincs veszélyben."

Mario Theissen, a BMW motorsport igazgatója elégedett volt a kvalifikáció után: "Nick elektronikai probléma miatt állt meg, de a versenyen egy jó rajttal még mindent korrigálhat. A startjaink jók szoktak lenni, sokat nyerhetünk az indulásnál, de nem szabad mindent egy lapra feltenni."

"Jacques megszorongatta Alonsót, pár ezredmásodperc van köztük. A Ferrari viszont külön kategóriát képvisel. Ilyen jó eredményt még soha nem értünk el, a harmadik sorból még nem indulhattunk, most Jacques hatodik lett. Már nagyon várjuk a versenyt"- fejezte be Theissen.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.