Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Jelentős javulásra számít a Williams

Jelentős javulásra számít a Williams

Pisti  2006.07.02. 18:13

A Williams istálló számára első ránézésre rosszul sikerült az időmérő edzés Indianapolisban, hiszen Webber tizenkettedik, Rosberg pedig csak a tizenkilencedik lett. Ennek ellenére a pontszerzést sem tartják kizártnak a csapatnál.

Nico Rosberg már az első negyedóra után kiszállt, és a versenynek így igencsak hátulról, a 19. helyről fog nekivágni. Mark Webber egy fokkal jobban szerepelt, az ausztrál a 12. helyet csípte el a második etap során. A pilóták érthetően nem voltak túlságosan feldobva, a technikai igazgat, Sam Michael azonban optimistán várja a versenyt.

"Az első szakasz után be kellett fejeznem, nem egészen így terveztük"- mondta lehangoltan a fiatal Rosberg. "Az autót nem érzetem igazán, nem volt tapadás. És ha nem klappol minden, akkor nagyon nehéz hiba nélkül autózni, holott minden ezredmásodpercre szükséged lenn. Most még igazából nem tudjuk, hogy mi volt a probléma oka, de ki kell nyomoznunk sürgősen"- fejezte be az újonc.

"A szituáció hasonlít a montrealihoz, csak most a Ferrari még inkább dominál. Ez is bizonyítja, hogy a gumik jó teljesítményre képesek, az autónkat viszont még tökéletesítenünk kell. Péntek óta nehézségeink vannak az egyik szektorban, nem találjuk a helyes arányt a tapadás és a végsebesség közt. A versenyeken előfordul, hogy megváltozik az erősorrend, remélem mi is jobbak leszünk majd vasárnap. Nagyon kemény futam vár ránk"- nyilatkozta a 29 éves ausztrál.

Sam Michael, a Williams technikai igazgatója még nem mondott le a jó szereplésről: "Nico lecsúszott a második etapról, és Marknak is csak pár tized hiányzott a legjobb tízbe kerüléshez. A célunk persze az volt, hogy a harmadik etapban is jelenésünk legyen, ez most nem sikerült."

"Az autóknak a versenyen jobban kell szerepelniük, mert a beállításaink és a gumijaink is jók. A gépek ráadásul nagyon megbízhatóak, hiba nélkül tudtunk körözni a hétvége eddigi részében. A versenytaktikánk is bizakodásra ad okot, és én még a pontszerzést sem tartom kizártnak"- zárta értékelését Michael, aki tehát a rossz edzéseredmény ellenére is bizakodva várja a folytatást.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon