Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Raikkönen a Ferraritól vonulna vissza

Raikkönen a Ferraritól vonulna vissza

Pisti  2006.10.19. 16:10

Kimi Raikkönen utolsó versenyére készül a McLaren-Mercedes színeiben, de már a jövő évet is tervezgeti. A finn 2007-ben a Ferrari csapatát szolgálja majd, és lehetőség szerint már jövőre világbajnok lenne.

Raikkönen idén katasztrofális évet tudhat magáénak a McLaren csapatánál, és úgy véli, hogy a Ferrarinál jövőre ennél lényegesen eredményesebb lesz majd. Az idén futamgyőzelem nélkül álló pilóta azt sem tartja kizártnak, hogy már első évében világbajnok legyen az olaszokkal.

A finnek az is a feladata lesz, hogy a lehető leggyorsabban betöltse azt az űrt, amit a hétszeres világbajnok Michael Schumacher hagy maga után. Több szakértő is úgy véli, hogy ez szinte lehetetlen feladat, és a Ferrarira kisebb hullámvölgy vár a német távozása után, amin Raikkönen sem tud majd segíteni.

A Jégembernek becézett pilóta erről persze hallani sem akar: "Azért szerződtem a Ferrarihoz, mert itt vannak a legjobb esélyeim arra, hogy világbajnok legyek. Azt sem tartom kizártnak, hogy már 2007-ben elérjem ezt"- nyilatkozta a finn.

Raikkönen szerződése az idei év végén, december 31-én jár le, és a McLarennél nem is gondolkodnak abban, hogy a szezon utolsó versenye után elengedjék a pilótát. A finn így leghamarabb jövőre állhat a Ferrari csapat rendelkezésére. A 26 éves pilóta nem tartja kizártnak, hogy a vörösöknél fejezi be pályafutását.

"Nem gondolkodom abban, hogy olyan sokáig versenyezzek, mint Michael. Könnyen elképzelhető, hogy a Ferrari lesz az utolsó Forma-1-es csapatom"- fejezte be Raikkönen, akinek szerződése 2009 végéig szól.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre