Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Räikkönen: Szinte már fáj, annyira boldog vagyok

Räikkönen: Szinte már fáj, annyira boldog vagyok

Pisti  2007.10.24. 16:34

A Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen szerint a Brazil Nagydíj első köre volt a 2007. évi világbajnokság legmeghatározóbb pillanata. A rendkívül boldog finn elárulta, amikor meglátta a tükörben, hogy a listavezető Lewis Hamilton hibázik az interlagosi pályán, akkor érezte azt, megnyerheti a világbajnoki címet.

Räikkönen mindössze egyetlen ponttal nyerte meg az idei versenysorozatot, a brit újonc és annak csapattársa, Fernando Alonso előtt. Az általában meglehetősen higgadtnak és visszahúzódónak látszódó finn pedig, két nappal győzelme után, már egyáltalán nem rejtegette érzelmeit.

"Annyira boldog vagyok, hogy szinte már fáj! Olyan ez az egész, mint egy valóra vált álom"- idézte a finnt a Ferrari hivatalos internetes oldala, miután kedden visszatért Európába. "Gyerekkorom óta ezt akartam elérni."

"Mindig azt mondtam, az én célom az, hogy világbajnok legyek. Egy párszor már közel kerültem a címhez, és ezúttal minden jól alakult számomra. Az utolsó futam érzelmileg nagyon megérintett, nagyszerű verseny volt és szerintem még sosem tapasztaltam ilyen érzéseket az autóban ülve"- folytatta Räikkönen, aki a Brazil Nagydíjat megelőző szerdán ünnepelte 28. születésnapját. "Minden tökéletesen jól működött számomra. Olyan volt, mintha az égiektől kaptam volna születésnapi ajándékot."

Räikkönen a harmadik helyen állt a pontversenyben az utolsó, mindent eldöntő futam előtt, és hét egység volt a lemaradása az élen álló Hamiltonnal, és négy a második, Alonsóval szemben. A finn szerint a két héttel ezelőtti Kínai Nagydíj jelentette a fordulópontot számára, mert akkor lett újra esélyes a végső győzelem megszerzésére.

"Úgy jöttünk el Japánból 17 pontos hátrányban, hogy már nincs lehetőségünk a visszavágásra. Akkor szerintem a csapatunkon kívül 10 embernél több biztosan nem fogadott volna arra, hogy végül mi leszünk a világbajnokok, ám nem adtuk fel, és egy bizonyos mértékig a csodában bíztunk"- mondta a Jégember. "Kína volt a mi dzsókerünk, hiszen megnyertük a futamot és a tabella élén álló pilóta nem szerzett pontot. Ez reményt adott, de a végén akkor sem maradt túl sok esélyünk."

Räikkönen a Brazil Nagydíj rajtját is kiemelte, ami remekül sikerült számára, ugyanis a harmadik helyről a második pozícióba ugrott fel. Állítása szerint az első kanyarnál akár meg is előzhette volna márkatársát, Felipe Massát, ám mégsem tette.

"Talán a brazíliai rajtom volt idén a legjobb és talán Felipe mellett is elmehettem volna az első kanyarban, de volt egy tervem és nem akartam a csapattársammal csatázni. Láttam a tükrökben, hogy Hamilton Alonso mellett van a hármas kanyarban és azt is, hogy problémája akadt"- folytatta a finn. "Akkor ráeszméltem, hogy van esélyünk győzni, és az első kör döntő lehet a világbajnokság végkimenetele szempontjából. Még ennél is nagyobb tempót tudtunk volna diktálni. Újra meg akarom köszönni Felipének a támogatást, illetve azt, hogy mindent megtett, amit lehetett. Tökéletes csapatmunka volt."

"A kettős győzelemnél nem tehettünk volna többet, de amikor áthaladtam a célvonalon, a legfontosabb dolog az volt, hogy megtudjam, Hamilton hányadik helyen végzett. Rádión kértem információt, de egy pár pillanatig csend volt, majd végül Chris (Dyer, a pilóta versenymérnöke) megmondta, hogy hetedik lett, az én szívem pedig a boldogságtól majd kiugrott a helyéről! Ez van most, mi vagyunk a világbajnokok"- tette hozzá a Jégember.



"Fantasztikus érzés, hogy minden idők legkiválóbb csapatának lehetek a tagja. Nagyon élveztem az idei Forma-1-es szezont, sokkal jobban, mint korábban. Arról álmodtam, hogy a Ferrarival nyerek világbajnoki címet, és fogadni mernék arra, hogy minden pilótának ez az álma"- folytatta a finn. "Ez a csapat sosem áll meg, mindenki maximális erőbedobással dolgozik, és emellett az istálló sohasem ad fel semmit sem. Voltak nehéz pillanataink, de mindig sikerült visszatérnünk és ez jól jelzi azt, milyen minőségű munkát is végeznek az alkalmazottak. Köszönet újra mindenért!"

"A hétvégén Mugellóba megyek, ahol az összes Ferrari dolgozóval megünnepeljük a győzelmet, aztán pedig első szabadságomat töltöm majd világbajnokként"- árulta el végül Räikkönen.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre