Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : A BAR keresztbe tett Davidsonnak!

A BAR keresztbe tett Davidsonnak!

Birki István  2004.11.25. 18:31

Szűkült a kör a Williams istálló megüresedő helyéért versengő pilóták közt, hiszen a BAR alakulata a mai nap bejelentette, nem engedik el Anthony Davisont, akivel komoly tervei vannak a jövőben.

A BAR istálló, mely kemény harcot vívott a Williams alakulatával Jenson Button megszerzéséért, most véget vetett Anthony Davison azon álmának, hogy a jövő évben esetleg a grove-i bázisú alakulat színeiben versenyezzen.

Davidson a jövő héten kapott volna lehetőséget a Williams gárdájától, akik keresik Mark Webber csapattársát a 2005-ös évadra, miután idei évi versenyzőik, Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya távoztak tőlük.

Azonban a BAR technikai igazgatója, Geoffrey Willis elmondta, a Williams elfogadhatatlan feltételeket kínált a teszt kapcsán.

„Anthony a csapat egyik büszkesége, hosszú távú szerződésünk van vele.” – mondta a Honda által támogatott istálló technikai igazgatója a mai nap. „Mivel már évek óta segítjük őt karrierje során, és végső célunk, hogy versenyző legyen nálunk, nem engedhetjük el, nem mehetünk bele különféle kompromisszumokba.”

„Korábban úgy gondoltuk, hogy egy jó egyezséget köthetünk a Williams istállóval, mely által Davidson a 2005-ös évadban versenyző lehet náluk, majd 2006-ban visszatérhet hozzánk, azonban ez nem így lett volna.” – folytatta Willis.

„A Williams ragaszkodott hozzá, hogy feltétel nélkül engedjük el Anthony-t, amit mi nem voltunk hajlandók megtenni.” – magyarázta.

A Williams alakulata egyelőre még nem kommentálta a történteket.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.