Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Schumacher készen áll az új kihívásokra

Schumacher készen áll az új kihívásokra

Birki István  2005.01.25. 15:39

Már nagyon várja az első futamot.

A 2005-ös szezon első futama mindössze csak néhány hónap múlva fog megkezdődni, de Michael Schumacher már alig várja, hogy újabb kihívásokkal találja szembe magát. Valójában minden versenyző fejében ott motoszkál a gondolat, hogy mi lenne, ha ő nyerné meg a világbajnoki címet, és ugyanez elmondható a mezőny egyetlen olyan pilótájáról, Michael Schumacherről is, aki már hét ilyen címmel büszkélkedhet. Schumi saját bevallása szerint mindig izgatottan várja a soron következő futamot.

„Úgy fogok nekivágni ennek az új idénynek, mint ezelőtt a többi szezon esetében is tettem: vágyakozással, teljes motiváltsággal vágok bele az előttem álló küzdelmekbe.”, nyilatkozta Schumacher. „Ahogyan azt már korábban elmondtam, megszállott vagyok, imádom ezt a sportot, és szeretem a kihívásokat.”

„Már számtalan dolgot sikerült véghezvinnem. Ebben a sportban nem elégedhetsz meg a korábbi győzelmeiddel, újra és újra harcba kell szállnod az újabb sikerekért.”

A 2005-ös szezonra néhány új szabályozás lép majd életbe, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. A motoroknak nagyobb élettartamúaknak kell lenniük, és mindezek mellett az aerodinamikai elemekre és a gumiabroncsokra vonatkozóan is születtek új előírások. Schumacher számára ez nem jelent mást, csak azt, hogy sokkal érdekesebb lesz majd a helyzet.

„Ez az amiről a Forma 1 szól: soha semmi sem állhat meg, folyamatosan új dolgokat kell kifejleszteni.”, tette hozzá a német versenyző. „A következő idényben mindenkinek figyelembe kell venni az új előírásokat. Én már egy kissé belekóstolhattam az új dolgokba, amikor Jerezben vezettem a 2005-ös konstrukciójú versenyautónkat.”

„Ez egy kissé másmilyen Forma 1 lesz majd, és ehhez megfelelő módon kell majd mindenkinek igazodnia. El kell azonban mondanom, hogy az autók akár három másodperccel is lassabbak lehetnek majd körönként. Nos ez egy kicsit más lesz, de éppen ezért érdekes is lesz egyben.”

A Ferrari csapat már korábban nyilvánosságra hozta az idei évre szánt legújabb konstrukciójú versenyautójának bemutatójával kapcsolatos információkat. A pilótákat illetően továbbra is Michael Schumacher és Rubens Barrichello vezetik majd a tűzpiros autókat a futamok során, míg a csapat tesztpilótái Luca Badoer és Marc Gené személyében kerülnek ki.

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.