Pisti Forma-1
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Ralf Schumacher
Ralf Schumacher : Ralf Schumacher és Michael Schumacher testvérek

Ralf Schumacher és Michael Schumacher testvérek

Birki István  2004.08.13. 17:28

Ralf és Michael Schumacher testvérek. Jól megvannak egymással, de így is van olyan napjuk amikor ők is összevesznek. Mndkét feleség ki nem álhatja egymást. Veszekednek egymással és ez a testvérek rovására megy.

Michael Schumacher öccse már fiatalon közelebbi kapcsolatba került a gokartozással, ahol komoly sikereket ért el. 1994-ben a WTS Racing színeiben a Formula 3-ban kezdett versenyezni. A csapat tulajdonosa nem más volt, mint Willi Weber, bátyja menedzsere. A szezon végén megszerezte első győzelmét, és ezzel együtt az összetett pontverseny harmadik helyéhez szükséges pontokat is.

A következő idényben Norberto Fontanával csatázott a bajnoki címért, a harcot azonban elveszítette. 1996-tól a japán Formula 3000-ben csiszolgatta tehetségét. Három diadalt aratott, és az utolsó futamon elhódította a bajnoki címet is. 1997-ben debütált a Formula 1-ben, -testvéréhez hasonlóan- a Jordan istállónál. A harmadik futamon, Buenos Aires-ben már a dobogóra is felállhatott, köszönhetően annak, hogy a harmadik helyen végzett. Gyorsasága és a túlzott akarása miatt többször is balesetbe keveredett. A következő év is hasonlóan telt, amikor Damon Hill csapattársa volt. A Belga Nagydíjon, spa-Francorchamps-ban bebizonyította, hogy esőben is képes professzionális teljesítményt nyújtani .A versenyen Hill vezérletével kettős győzelmet arattak. Az évad végén távozott Eddie Jordan alakulatától és 1999-re a Williams istállóhoz igazolt.

Csapattársánál, Alex Zanardinál klasszisokkal jobban szerepelt, és alkalomadtán dobogós helyezéseket is el tudott csípni. 35 pontot gyűjtött, míg Zanardi CART bajnokként pont nélkül fejezte be az idényt. 2000-ben is a Williamsnél maradt. A csapat új motorszállítója, a BMW remek Formula 1-es visszatérést produkált, hisz Ralf a harmadik helyen végzett Melbourne-ben. A a Button-Schumacher kettős kiválóan szerepelt, így gárda a harmadik helyet szerezte meg a konstruktőrök között az évad végén.

Első F1-es futamgyőzelmét 2001-ben a San Marino-i Nagydíjon, Imolában aratta. Szezon közben még kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így David Coultharddal és Rubens Barrichelloval csatázhatott az összetett pontverseny harmadik helyéért. A harcot elveszítette, a skót és a brazil is megelőzte, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A 2002-es év a lehető legrosszabbul kezdődött Ralf számára, ugyanis a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj első körének első kanyarjában összeütközött Rubens Barrichelloval, többször megpördült a levegőben és a kavicságyban landolva fejezte be a futamot, még mielőtt elkezdhette volna. A Maláj Nagydíj már jobban sikerült, és Sepangban szezonbeli egyetlen győzelmét arathatta. Az év végén Montoya mögött a negyedik helyet szerezte meg.

Ralf a 2003-as szezonnak már potenciális világbajnoki esélyesként vágott neki. A szezon első felében a Williams istállónak gondjai voltak az FW25 kódjelű konstrukcióval, ennek ellenére Ralf ebben a szakaszban is jól szerepelt. Folyamatosan pontszerző helyeken ért célba, a Nürburgringen és Magny-Cours-ban pedig tovább gyarapította győzelmei számát. Az idény második felében alábbhagyott a német versenyző lendülete. Az Olasz Nagydíj előtt komoly tesztbalesetet szenvedett, ami miatt Monzában nem állhatott rajthoz, így végül 58 ponttal az ötödik helyet szerezte meg a versenyzők világbajnoki tabelláján. A feleségük ki nem álhatják egymást és ez a testvérek rovására megy. De ők egy összetartó testvér pár nemcsak a pályán de otthon is. 

 
Óra
 
Napok múlása
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!